Könyves kalandozás 6. állomás

A Kóborló Antikvárium könyves kalandozása

6. állomás

Kultúra Könyvesbolt

(Ma a Belvárosi Papírbolt - szemben lévő kandeláberen van a kód)

GPS: 46°54’24.8″N 19°41’41.3″E

Belvárosi Papírbolttal szemben lévő kandeláberen van a kód.

Könyvkereskedés

A “református sziget”, református tömb legfiatalabb tagjánál vagyunk. 1928-29-Ben építették ezt a bérházat, aminek földszintjén az átadás után egyből a Kultúra Könvkereskedés nyitott meg, tehát mindennek új szaga volt.

Az épület udvarán át lehetet jutni a szintén református többségi tulajdonban lévő Részvény Nyomdához, minek vezetője az 1930-as években az a Tóth László lesz, aki nemcsak könyves szempontbóló megkerülhetetlen: a II. Világháború után ő lesz a város polgármestere.

Az alábbi képválogatás a Kultúra Könyvesbolt fennállása alatti hirdetéseket, híreket és kis színeseket mutat be:

Muraközy Gyula

Muraközy Gyula lelkész egy kötetét szeretnénk
bemutatni, ami minden bizonnyal a Kultúra Könyvkereskedésben is megvásárolható volt – például azért is, mert az ő kiadásukban jelent meg. (A kötet a Séramóra Sétairoda tulajdona.)

Muraközy Gyula református lelkész 1918-32-ig állt Kecskemét szolgálatában. Kiváló szónokként is ismert volt. Változatos irodalmi hagyatéka van, a versektől az imagyűjteményeken át a prédikációja rengeteg kötetbe állította össze írásait, lelkipásztori érdemei mellett íróként, szerkesztőként és műfordítóként is jegyzik.

Illetve a kötet számos megjelent kritikájából egyet be is mutatunk, ami a Napkeletben jelent meg.

A Kóborló Antikvárium könyves kalandozását itt lezárjuk. 

Az 1930-as években már számtalan könyvkereskedés és ehhez kapcsolódó üzlet volt elérhető a vásárlók számára, amelyek szintén érdemesek lennének a bemutatásra. A séta célja a kezdeti időszak ismertetése volt, reméljük élvezettel járták végig.

További sétáinkat is ajánljuk figyelmükbe!

(Például A kecskeméti NŐ-t, ahol Gallia Emmával részletesebben is foglalkozunk.)

Köszönjük, hogy velünk tartottál!

Az alábbi link átnavigál a Kóborló Antikvárium FB-oldalára, ahol sok aktuális hírrel és újdonsággal találkozhatsz.

(Ha nem tudod leolvasni, Segítség oldalunkon is megtalálod a linkeket.)